
GINOP Plusz-3.2.1-21 A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül
A támogatás keretében a programban részt vevő munkavállalók a Gábor Dénes Egyetemen induló képzéseken bővítik ismereteiket, amelyek sikeres teljesítése esetén a kurzus végén mikrotanúsítványt kapnak.
Kedvezményezett neve: Campus Codeworks Zrt.
Képzések elnevezése és célja:
- A mesterséges Intelligencia alapjai: Az információbiztonság és mesterséges intelligencia (MI) területén egyre növekvő igények kielégítése érdekében a képzés célja, hogy átfogó és alapos ismereteket nyújtson a gépi tanulás és mesterséges intelligencia különböző aspektusairól. A hallgatók megismerkednek az alapfogalmakkal, a különböző gépi tanulási módszerekkel, a MI sajátosságaival és az adatelőkészítéstől kezdve a modellezésen át a gyakorlati alkalmazásokig minden lényeges lépéssel. A kurzus külön figyelmet fordít az MI projektmódszertanára, az adatkezelésre, valamint a gépi látás és a természetes nyelv feldolgozás területére is. Ezen túlmenően a jogi és etikai vonatkozások is terítékre kerülnek, hogy a hallgatók átfogó képet kapjanak a mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségeiről és kihívásairól.
- Angular programozás alapjai: kurzus célja, hogy a webes technológiát már ismerő programozók képesek legyenek komplex és jól karbantartható alkalmazások fejlesztésére Angular keretrendszer segítségével. Ennek során megismerjék az egy és kétirányú adatkötéseket, a komponensek használatát, a modul és önálló felépítésű alkalmazások készítését. Jártasságot szerezzenek a kliens és szerveroldali alkalmazások közötti REST kommunikáció megvalósításában és tesztelésében. Magabiztosan használják az Angular útválasztókat. Képesek legyenek önállóan transzformációk létrehozására az adatok megjelenítése előtt. A kész alkalmazásokat különböző környezetekben képesek legyenek publikálni és futtatni. A képzés követi a Google által gondozott Angular.io oldalon közzétett ajánlásokat és hivatalos menetrendet. A tananyag minden olyan elemet tartalmaz, amely az Angular alkalmazások kezdő szintjén megjelenik. A tanfolyam elvégzése után a résztvevők képesek önállóan is megvalósítani egy alapvető Angular alkalmazást és azt futtatni tetszőleges eszközökön a web-böngésző használatával.
- IREB vizsgafelkészítő - IT Üzleti követelmény elemző: Ezen kurzus célja, hogy magyar nyelven is elérhetővé tegyen olyan anyagokat, amelyek biztosítják, hogy az üzleti életben hiányzó IT üzleti követelmény elemző szakértői képzést. A képzés 85%-ban az International Requirement Engineer Board következő tananyagaira épül:
- IREB CPL Foundation level
- IREB CPL Advanced Level Requirement Management
- IREB Advanced Level Requirement Elicitation
- IREB Advanced Level Modelling
10%-ban a International Institute of Business Analysis BABOK Guide 3.0 tananyagára épül. 5%-ban az alábbi könyvek mondanivalója került beépítésre, azonban nem plagizálva
-
- Seven Steps to Mastering Business Analysis – Jamie Champagne
- Business Analysis for Practitioners: A Practice Guide – PMBoK® Guide and Standards
- Business Analysis Techniques: 123 Essential Tools for Success – Debra Paul, James Cadle, and Paul Turner
- Design Thinking Business Analysis: Business Concept Mapping Applied – Thomas Frisendal
- Mastering the Requirements Process – Suzanne Robertson, James C. Robertson
- Product and Process Modelling: A Case Study Approach – Ian T. Cameron and Rafiqul Gani
- Software Requirements, 3rd Edition – Karl Wiegers and Joy Beatty
- UML for the IT Business Analyst Howard Podeswa
- The Business Analyst’s Handbook Howard Podeswa
- ISTQB vizsgafelkészítő - CTAL-TA haladó szintű teszt elemző: Manuális tesztelőként a kellő tapasztalat megszerzését követően több különböző irányba is lehetőség van a továbbképzésre. A Haladó szintű Teszt Elemző képzés azoknak a szakembereknek segíthet, akiknek mélyebb tudásra van szüksége a tesztelési analízis és a tesztek tervezése terén, illetve azoknak, akik a teszttervek végrehajtását tekintve inkább a funkcionális tesztelésre szeretnének koncentrálni. A teszt elemző egy olyan magasan képzett manuális tesztelő, aki a tesztelői folyamat minden apró lépését jól ismeri és képes alkalmazni a legfontosabb tesztelői technikákat. A kurzus célja, hogy a teszt elemző szakember képes legyen a szoftvertesztelési ciklus bármely fázisában a megfelelő tesztelési műveletet kiválasztani és alkalmazni. A kockázatelemzés alapján képessé váljon hatékonyan priorizálni a különböző feladatokat és a megfelelő teszt technikákat használni. Ismerje meg annyira a teszteszközöket, hogy azokkal a tesztelési folyamatok minőségén emelni tudjon és képes legyen mindezeket megfelelően dokumentálni. A teszt elemző hatékony résztvevője a használhatósági tesztekkel foglalkozó csapatnak és részt vesz a követelmények és user story-k felülvizsgálatában, együttműködve a megbízói oldal képviselőivel. Ezekben az együttműködésekben képes alkalmazni a termékben vagy szolgáltatásban jellemzően felmerülő hibákkal kapcsolatos tudását, ismereteit. A kurzus elvégzése során a teszt analízis és teszt design technikák mélyebb ismeretei sajátíthatóak el.
- ISTQB vizsgafelkészítő - CTFL alapszintű szoftver tesztelő: A képzés célja, hogy a hallgatók megértsék a vizsga alapját képező Syllabus minden elemét, nem csak elméletben, de azok gyakorlati jelentőségét is. A vizsgára való felkészülés közben fontos a különböző részek közötti összefüggések megvilágítása, folyamatos, mindenki számára érthető példákkal. A kurzus végén lehetőség van egy próbavizsga tételére is, ami hűen szimulálja, hogy mi várható az éles vizsgán.
- IT Információbiztonság: Az Információbiztonság kurzus célja, hogy átfogó ismereteket nyújtson az információbiztonság alapelveiről, fogalmairól és koncepcióiról, valamint gyakorlati készségeket biztosítson a hallgatók számára az adatbiztonság és adatvédelem, hálózatbiztonság, kriptográfia, azonosítás és hitelesítés, hozzáférés-kezelés, valamint kibertámadások és biztonsági incidensek terén. A kurzus során a hallgatók megismerkednek a legfontosabb szabványokkal, jogszabályokkal és szabályzatokkal, továbbá a sérülékenységek és biztonsági rések kezelésével, rendszer- és alkalmazásbiztonsággal, biztonsági audittal és teszteléssel, valamint adatvesztés megelőzésével és helyreállítással. Külön figyelmet fordítunk a szervezeti és személybiztonsági intézkedésekre és az informatikai biztonság gyakorlati alkalmazására.
- Microsoft Power BI alkalmazása, üzleti intelligencia és adatvizualizáció: A Business Analyst fő feladata az adatvezérelt döntéshozatal támogatása, kifejezetten ezen képzés keretében a Power BI szoftver alkalmazásával, amely az üzleti intelligencia terén nélkülözhetetlen. A képzés azokat a szabványokat és elveket veszi alapul, amelyek segítenek az adatok hatékonyabb előkészítésében, vizualizációjában és értelmezésében. A képzés célja, hogy a hallgatók megértsék a Power BI riportok és dashboardok elkészítésének alapjait, beleértve az adatvizualizációs komponenseket és az adatmodellezés menetét. A kurzus nem csak elméleti ismereteket, hanem gyakorlati példákat is nyújt a Power BI fejlesztés során felmerülő kihívásokra és megoldásokra.
- Product design: UX/UI tervezés a gyakorlatban: A digitális terméktervezés (product design, vagy UX/UI design) olyan átfogó gondolkodási keretrendszer és gyakorlat, amely ma már elengedhetetlen részét képezi -vagy kellene, hogy képezze- az agilis termékfejlesztési projekteknek. A digitális felhasználói felületek demokratizálódásával, sőt, hétköznapi életünk inherens részévé válásával kialakult önálló szakterület célja, hogy az üzleti igények és felhasználói nézőpontok gondos összefésülésével biztosítsa, hogy bármely digitális termék fejlesztése valamennyi fél számára kielégítő eredményeket hoz. Az elégedett (és elégedettségüktől elkötelezett) felhasználók a sikeres üzlet zálogát jelentik a mai telített piaci környezetben, így ennek a szemléletnek az alkalmazása komoly versenyelőnyt jelent. A kurzus lefekteti ennek a sokrétű, több szakterületet összefogó (UX kutatás, UX stratégia és tervezés, UI tervezés, tervek átadása fejlesztésre) szemléletnek az alapjait, iránytűként szolgálva mindazoknak, akik ezt a szemléletet alkalmazni kívánják fejlesztési projektjeik során. Olyan embereknek, akik digitális projektek létrehozásában közvetve, vagy közvetlenül részt vesznek, így például fejlesztők, projekt menedzserek, product ownerek, cégvezetők, üzleti elemzők, sőt, pénzüggyel, joggal foglalkozó szakemberek is. Ajánljuk a kurzust továbbá olyanoknak is, akik már tudják, hogy a product design területén szeretnének elhelyezkedni, de még bizonytalanok a teljes folyamat és az azt alkotó szakterületek összefüggéseiben. A kurzus során bizonyítást nyer, hogy egy jól működő digitális termékhez a szervezetben lévő valamennyi szaktudásnak be kell csatornázódnia, és segítenie kell azokat, akik a tényleges terméktervezéssel foglalkoznak (UX/UI designerek és kutatók).
- Python programozás alapjai: A kurzus célja, hogy a résztvevők alapos ismereteket szerezzenek a Python programozási nyelv alapjairól, valamint a haladóbb technikákról és gyakorlatokról. A hallgatók megtanulják a Python telepítését, a fejlesztői környezetek használatát, és megismerkednek az alapvető adatstruktúrákkal, vezérlési szerkezetekkel, valamint a fájlkezeléssel. A képzés végére a résztvevők képesek lesznek önállóan Python programokat írni, karbantartani és hibakeresést végezni, valamint összetett feladatokat megoldani.
- SQL Server és Transact-SQL programozás: A kurzus célja, hogy megismertesse a hallgatókat az MS SQL Server Transact-SQL nyelvével. A képzés első fele az egyszerűbb SQL lekérdezésektől indulva az összetett lekérdezések rejtelmeibe vezet el. A második rész a DML utasításokkal (INSERT, UPDATE DELETE) kezdődik, majd a táblatervezésen át a nézetek és tárolt eljárások programozását taglalja. A végén a hatékonysági kérdések is szerepet kapnak az indexekkel foglalkozó modulban.
A szerződött támogatás összege:
- Képzési költség támogatás: legfeljebb 9.625.500 - Ft, azaz kilencmillió-hatszázhuszonötezer-ötszáz forintot, amely összeg a képzési program teljes költségének 50 %-a.
- Kieső munkaidőre járó bértámogatás: legfeljebb 7.141.500 - Ft, azaz hétmillió-száznegyvenegyezer-ötszáz forint 69 fő foglalkoztatottnak a hatósági szerződésben megjelölt képzési programban történő részvétele miatt kieső munkaidőre jutó bruttó munkabére 50 %-ának megtérítésére.
A képzések tervezett befejezési dátuma: 2025.12.31